Egyik ismerősöm rendszeresen jár Bolhapiacra. Nem vásárolni, hanem árulni. Lelkesen mesélt róla, s ez nekem  szöget ütött a fejembe.

Miért is? Tele a ruhásszekrényem, néha alig bírom bezárni. A fiúkról is akadnak kinőtt ruhák, cipők.

Azokról a használhatatlan ajándékokról nem is beszélve, amik csak a kamrapolcot terhelik feleslegesen. Példának okáért: dizájnos műanyag salátacentrifuga, cuki porcelán figurák,vázák, sosem használt lábáztató és masszírozó.

Pedig imádom a lábmasszázst, de kizárólag  a manuálisat ! Az ugyanis felér egy előjátékkal , annyira finom tud lenni:) De ez nem az a blog, úgyhogy maradjunk a bolhapiacnál!

Szóval szekrényürítést tartottam és tekintélyes mennyiségű lomot is összeszedtem. Előtte tájékozódtam és kiderítettem a rendezvény időpontját,helyészínét (a csodás Makovecz-tér).

Szépen bejelentkeztem, és előjegyeztettem magam pavilonra. Az kicsit drágább, mint egy asztal, de több dolog elfér rajta és fedett a teteje.

Na, eljött a nagy nap szombaton és én már péntek este azon agyaltam, lesz-e egyáltalán vevőm? Mi történik, ha senki felém se néz?

Hát, kétségektől gyötörve bepakoltam a kölcsönautóba,mert a miénk szervízben.

Kaptam hozzá használati utasítást, mivel a szervókormánya vacakol, számítsak rá, hogy először le fogok fulladni.

Jelentem, lefulladt. A nap folyamántöbbször is, egyszer a sorompó pirosánál várva.

Nem tudtam beindítani, már az utánam lévő autóból épp szállt ki a sofőr, amikor elindult őfelsége.

Sosem fogom megtudni, hogy segíteni akart vagy leszidni, amiért bénázok  feltartva a kocsisort.

Nyolctól délig tartott a bolha és pontban kezdéskor jelentem meg. Meglepetten láttam milyen sokan vannak és bizony javában folyt a csere-bere fogadom, többet vissza nem adom.

Azt rögtön felmértem, hogy nincs szabad pavilon. Némi keresgélés után az asztaloknál megtaláltam a hölgyet, akinél az árusok névsora volt.

Én szerepeltem az első helyen, de mint kiderült két pavilonnal kevesebb van, mint ahányan jelentkeztünk. És nekem már csak asztal jut, mert "későn" jöttem.

Az asztal egy iskolapad, amit fogalmam sincs honnét hozhattak, de iszonyú koszos volt.

A hölgy igyekezett segíteni, és adott két padot, amit egy a téren lévő rögzített falóca elé tettünk. A hölgy, egy felügyelő és jómagam.

Kaptam a koszosabb asztalra némi selyempapírt is. Általában akad nálam nedves törlőkendő, de most ugye épp nem, Murphy törvénye szerint! Felkészületlenül ért az egész, hiszen vállfástól vittem a ruhákat, hogy majd kiakasztom őket.

Ebből annyi lett, hogy a padra került ömlesztve, és még ennek is örülhettem. gyorsan kipakoltam. Mint megtudtam a felvigyázótól, máskor hamarabb kell jönni, "mert itt már hattól folyik a harc". Gondolom a jobb helyekért!

Végül is az enyém sem lett teljesen reménytelen, és még árnyékot is adott a könyvtár úgy tízig. A vevők pedig jöttek.

Szegényeknek elújságoltam mi is történt velem,még tartott a sokk :)

Vigasztaltak és nézegették a portékámat. Legelső vásárlóm elvitte az utálatos műanyag centrifugát!!

Az első ezres, amit beteszek a képzeletbeli kasszámba, és elkezdek gyűjteni egy Kitchen Aid-re.

Mert azt hiába is kérném a  közelgő születésnapomra, annyira drága!

Az ékszerek (szimpla bizsuk) vonzották a hölgyeket és a ruhák is. De valahogy legtöbben  a nagy méreteket keresték, pedig én sem 38-asat hordok.

A tornacipők sikert arattak, a porcelánbabák még inkább. Rajtuk keresztül megismertem egy kedves hölgyet. Egyikükhöz be is kéredzkedtem babavizitre, mivel amikor szóra bírtam kiderült: úgy hatvan babája lehet otthon. Hát,nekem sem kellett több!

Egyébként mindenkivel igyekeztem kedvesen szóba elegyedni, aki közelített! Ismerősökkel is sikerült találkozni, szóval ment a társasági élet. Szintén zenész fiatal árus hölgy kétszer is visszanézett hozzám, és végül vett is a férjének egy inget. Annak ellenére,hogy  árulni jött,nem költeni, ezt megfogadta.

Na, nekem ez volt fájó pontom: egyedül nérkeztem, s így körülnézni sem tudtam. Pedig, hajh, eddig mindig a vevői oldalt erősítettem, ha vásárlásról volt szó!

Kedvenc nézelődőmet még nem is említettem!

Termetes,csipás figura, úgy tízévesforma kisfiúval. Erre aztán igazán nem voltam felkészülve.

A gyereknek megtetszett az egyik  tornacsuka, apa kérdezte mennyi??

Mondtam, ajánljon egy árat és megegyezünk. Szó szerint felüvöltött, hogy hát ez nem így működik, igenis mondjak egy árat.

Jó, mondom:- Ötszáz. Mire Ő:-Háromszáz. Vissza én:-Négyszáz.

Erre köszönés nélkül irányt váltott a szembe lévő standhoz. A gyerkőc egy ideig  sóvárogva nézte a cipőt, majd apa után el.

Jöttek édes kis kölkök, favoritom apával és féltucat kisautóval érkezett. Lelkesen magyarázta "menni kiszavtója isz van..."

Szép emlékeket ébresztett, mert az én Mátém is ilyen lelkes autórajongóként nőtt fel.

Órákig eljátszott velük az autópályás szőnyegén folyamatos duruzsoló brümmögés mellett. Tessék, megint sikerült elkanyarodnom!   Tizenegykor már nagyon tűzött rám a nap és az érdeklődés is megcsappant.

Sőt, néhány pavilonos kezdett összepakolni. Fél óra múlva, alig néhányan maradtunk, akkor én is szedtem össze a cókmókjaim.

Befutott egy utolsó vevő és már a ruhákat zsákoltam, amikor visszajött egy testvérpár. Hogy még vetnének egy pillantást azokra a ruhákra, amit az előbb kinéztek.

A kezükbe nyomtam, és kijelentettem, hogy ajándék, legalább nem kell hazacipelni. Erre ők segítettek becuccolni a kocsiba, sőt elláttak útravalónak egy új lepcsánka (tócsni) recepttel.

Ők nem tesznek bele tojást, hanem sörrel fogatják össze a tésztát. Hmm, nem is rossz ötlet.

Még váltottam néhány szót azzal az ismerőssel is, aki ajánlotta az egészet,mert mint kiderült ő is ott volt, csak én ugye röghöz (asztalhoz) voltam kötve,s  nem fedeztem fel. Kifaggattam a dolog pénzügyi részéről, nevezetesen: mennyi volt a napi bevétel?

Elárulta. Rögtön lecsekkoltam, hogy én háromszor annyit gyűjtöttem be.

Hurrá, megvan a Kitchen Aid 5%-a!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek látogass el Fb oldalamra, ahol támogathatsz egy kattintással! Hadd örüljek   Thx!!

https://www.facebook.com/Mohamamafozocskezik